Még 30 nap…

8:02

Szinte az egész iskola alszik még. Én lejöttem gépezni, 9:30-ig itt is maradok.  Reggeli 10:00-től van. Holnap és hétfő reggel olyankor már a konyhán segítek. Ez arra is jó, hogy normális kávét ihassak, arra pedig nem kevésbé, hogy tejet vigyek fel magamnak, ha valaki elissza előlem azt, amit boltban vettem. Teszi ezt valaki annak ellenére, hogy a doboz minden oldalára ráírom a nevemet. Jól esne egy kávé, még tejem is van a hűtőben, ha ugyan tegnap délután óta meg nem itta valaki. Ugye!? (A hűtőről eltűnt az a nem túl kedves és közel sem barátságos üzenet, amit Szandi írt ki. Arról, hogy senki se nyúljon más ételéhez és italához.) Ahogy pár perccel ezelőtt ébredeztem, öltözködtem, még az is átfutott az agyamon, ezek tegnap, ahányan voltak, mind beleköptek a tejembe. Megtennék józanul is, hát még illuminált állapotban.

Mióta visszajöttem, rém lassan telik az idő. Még csak egy hét vánszorgott el.

12:44

Reggeli 9:00-től volt… én már 7: 20-tól fent voltam, mert az én édesanyám azt mondta nekem, hogy 8:00-kor már fent lesz a skype-on. Nem volt. Mikor beszélgetni kezdtünk, már 9:00 óra körül járt az idő és én teljes lelki nyugalommal megvártam volna a 10:00-et. Ahogy sokan mások. Én egyszer csaj arra lettem figyelmes, hogy viszonylag sok ember lépked az étkező felé. Túl nagy volt a szállingózás, hát utánanéztem a dolognak. Volt még kaja így is dögivel. Barbi is nagyjából velem együtt érkezett, azt mondta, szóljunk Lucának. Szóljunk… ha egyedül megy fel, megint én leszek a szemétláda. Felfelé elestem a lépcsőn, de csak egy picit horzsolódott fel a bőr a jobb térdem alatt.
Már túl vagyok a mai egyórás karidózáson is, már csak pihengetek, méghozzá “leszemüvegesedve”. Az ebéd ma 14:00-től van, a vacsora pedig 17:15-től. Ahogy jöttem le most gépezni a billiárdosba, találkoztam Tinával.  Az ebéd felől érdeklődött, hogy most lesz-e. Mondtam, hogy nem. Csak kettőtől. Káromkodott egyet és visszafordult, de még egyszer rákérdezett, hogy biztos-e. Mondtam, hogy igen. Pár másodperc gondolkodás után azt mondta, hogy; OK. Biztos megkérdez még mást is.

Az Élet játéka című könyv, amit születésnapomra kaptam, mégis csak tetszik. Csak a fordítás lehetne kicsit eredetibb, választékosabb és kifinomultabb. A könyv lényege abban az örök érvényű bölcsességben áll, hogy mindenben találnunk kell valamit, aminek örülhetünk és mindenben lehet találni ilyet, ha elég kitartóak és türelmesek vagyunk. És elég kreatívak persze.

Lássuk. Az, hogy itt vagyok azért jó, mert:

1. Megismerek egy idegen kultúrát, akármilyen is legyen.
2. Nagyon egészséges, finom és drága ételeket eszem.
3. Ingyen van  a konditerem, amit maximálisan ki ia használok.
4. 3-4 kilót fogytam, mióta itt vagyok.
5. Be tudok mutatkozni dánul és meg tudok köszönni, ha valaki valamiben segít. Az is valami.
6. Megtanultam néhány érdekes festési, rajzolási technikát és kerámiázhatok is.
7.

13:34

Abba kellett hagynom, mert az ebéd mégiscsak a szokásos időben volt és gondolom, a vacsora is.  Az ebéd a húsevőknek gulyásleves (!!!) volt, ették, mint kacsa a nokedlit, 3-4 teli tál volt számukra és mindet pótolni kellett. A vegáknak (tehát nekem is), csupán valami félig leves, félig főzelék féle híg valami. Azonosíthatatlan sárgásbarna zöldségpüré. Abból ettem 2 nagy adagot. Szedtem annyit, amennyi a tányérban elfért. Még egy kis kenyeret is ettem hozzá. Tulajdonképpen jóllaktam. De ez azért koránt sem a megszokott ebéd volt. Semmi saláta, semmi normális zöldség.

7. Egyszer minden véget ér.

14:26

Otthon ott az asztal körül édesanyám, édesapám, keresztanyukám és Zsuzsi (keresztanyukám egyik kolléganője) Csilla és ő a fellépnek a karral a bábszínházban. A Muzsikus Pétert hozták Pestről. Jó látni őket, de azért fáj a szívem, hogy én nem vagyok ott.

17:19

Lehet, hogy tényleg beleköptek a tejembe… amúgy már megittam.

Na mi ez?