Újra itt

13:51

50 véndiák járkál fel s alá az iskolában a felfordulás a szokásosnál is nagyobb. Reggel volt egy játék, valami stratego. Két csapatra osztottak minket a sondrhusból vagy a trelleborgból (?) voltaképpen annyira mindegy… voltak a vadászok, meg a vadak. Én voltam az egyik vad. A vadászok kaptak valami elég gusztustalan narancssárga atlétát, meg kártyákat. Azok voltak nálunk is. Ha a vadak kártyáján lévő karakter szerepelt a vadászoknál és a megfelelő embert kapták el, akkor a megfelelő vad kimúlt és mehetett egy újabb kártyáért. Balázs, Dávid és jómagam egy darabig egy kisebb mocsár mellett álldigáltunk az elig takaró cserjésben. A fiúk mindenféle állat hangokat adtak ki magukból. Aztán meguntunk és előjöttünk. Akkor már teljes lelki nyugalommal vártam meg, míg Sarah odajön hozzám és megnézi a kártyámat. Elvette… mehettem volna egy újabb kártyáért, de én inkább visszajöttem a suliba és lefutottam a rég le nem futott napi adagomat az ellipszisgépemen. 🙂

17:00-kor a vén diákok húznak közülünk. Fiúk lányokat, lányok fiúkat és azzal kell végigülni a 3 órás vacsorát… az Eisteinbe én már le nem megyek!!!!!!!

Most van szabadidőm 17:00-ig, mert a dánoknak lesz valami előadás dánul. Az nekünk nem kötelező.

15:10

No, a számomra a sors által kijelölt sráccal táncikálni is kell majd, valami báli táncot. Én sajnálatos módon sötét farmerben leszek, meg valami felsőben. Annyira, de annyira nem érdekel. A többiek kiakadtak az egésztől. Mondjuk valóban nem ígérkezik túl kellemesnek, hogy 3 órán át kell bájologni egy vadidegennel. A dánok nagy estélyiben fognak felvonulni, én meg farmerben és edzőcipőben …. a táncokat meg egy óra alatt kell megtanulni. Lehet, hogy a tegnapi kimerítő utazás, a múlt éjjeli alig alvás vagy a délelőtti 15 km-es futás teszi, de kellőképpen le vagyok szedálva ahhoz, hogy ne érdekeljen a dolog. A másik félnek sem kevésbé kellemes a helyzet.

15:25

Az utamról:

A budapesti reptéren szóba elegyedtem  egy nővel, aki szintén Koppenhágába tartott és saját elmondása szerint be volt nyugtatózva. Jó, hogy mondta, mert ha nem teszi, jobban megijedek. Megörült azért nekem, kérdezte, mehetünk-e akkor együtt. És kicsit csalódott volt, amikor kiderült, mégsem együtt megyünk, mert az ő helye a gép elejében volt, az enyém meg (szerencsére) hátul. Kívül. A kapu felé haladva, mondtam, hogy erre kell menni, erre csodálkozva mondta, hogy ,,de ez a beszállás”…. mondtam neki, hogy ,,igen, mi szállunk be”….

Az ellenőrzésnél amúgy le kellett vennem a pulcsimat és édesanyám csizmáját is. Merthogy magas szárú… 

Koppenhágában egy dán házaspár feltuszkolt volna egy rossz vonatra. Tanulság: többé nem kérek segítséget. Előtte amúgy is sikerült megszólítanom két-három egyáltalán nem dán hölgyet. Az egyik mondta is, hogy ,,bocsánat, de ő angol” mondtam, hogy én meg magyar….

A vonaton rendkívül pozitív élményben volt részem: egy megállónyira célállomásomtól, szerettem volna kapucsínót venni a vonaton elhelyezett masinából. Igen ám, de az apróm nem tetszett neki, kiköpte. Ahogy a vonaton dolgozó nem teljesen fiatalemberét is. Pedig vagy két 10 koronással és két 5 koronással is próbálkozott. Végül készített nekem egy kávét, amit ajándékba kaptam. Az egyetlen meleg “étel” a gyomromban.