18:09
No! Öröm van és boldogság és pilledtség a köbön. Ahhoz képest viszont, hogy csak két, legfeljebb két és fél órát aludtam összesen a vonaton és a repülőgépen, egészen virgonc vagyok. Mondjuk azt a harmadik kávé és teheti. De az már mindet itthon ittam. 🙂
Tehát, Hadstenben az állomáson 24:30-ra kint voltam, de az én vonatom csak 1:28-kor érkezett és az is késett vagy 3-4 percet. Előtte még elment egy aarhusi 24:33-kor. A kalauz, vagy ki… a dán vonatokon van valami más is, aki nem masiniszta, de nem is kalauz. Kidugta a fejét a nyitott ajtón és egy darabig nézegetett felém, hátha fel akarok szállni. Nem akartam. Mire az enyém megérkezett, teljesen átfagytam.
A reptéren tulajdonképpen olyan simán ment minden, mintha világ életemben Koppenhága és Budapest között repkedtem volna, ahová percekkel korábban érkeztem meg, mint ahogy az várható volt. Kis családom már várt rám, aztán az én keresztanyukám is csatlakozott hozzánk a Piroskában, ahol végre ettem rendes levest!!!!! Méghozzá hagymát. Igazit.
Nagy vonalakban ennyi, most pakolászom! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: