Újabb hét… egy újabb hónap

Ma csupán két órám volt. Rajz és gitár. Az orrom és arcom kezd kevésbé fájni, ellenben szép piros és kissé duzzadt. Az én drága keresztanyukám megnyugtatott, egyre “szebb” színezeteket kap majd, ahogy gyógyul. Már alig várom. 

Rajzon modell után skicceltünk. A modellek mi voltunk, pár percig álltunk hármasával egy asztalon társaink elé és időközönként pózokat cseréltünk. Már nem egymással. Az éppen kint lévő váltott pozíciót. Sokan nem álltak a többiek elé, én sem. Rajzolgatni jobb volt. Gitárig volt vagy három órám szabadon, csak ebéd után kellett elpakolni, takarítani. Kimentem a városba és vettem magamnak a legközelebbi turkálóban egypár fülbevalót és egy nyakláncot. Ebben a turkálóban aztán tényleg van minden; könyvek, CD-k még bakelitlemezek is. Nincs is turkáló kinézete, legalábbis koránt sem olyan, amilyen az nálunk megszokott. 

Ma ebédnél Jacob igazgató akképpen szólt hozzánk, hogy nem kell megijedni, ha kora délelőtt ordibálást hallottunk, egy elmebeteg fiatalember lógott meg az elmegyógyintézetből (no, mármost én ezt így épp nem hallottam, Ricsi mesélte takarítás közben), az kiabált és tört szét, legalábbis repesztett be egy-két diákmunkát a kerámiásban. De befogták, megnyugodhatunk. Kutyafáját, hogy én erről is lemaradtam!!… aki nem érzi az iróniát, az olvassa el még egyszer… amúgy jó, hogy a fiatalember nem a konyhába tévedt be, mert talán még eszébe jutott volna bárddal, vagy más egyéb játékszerrel rohangálni. De csak most esik le… hol van itt diliház???? Micsoda izgalmak vannak itt kérem szépen!!!

A vacsora utáni takarításnál, mikor már csak Ricsi és én maradtunk a konyhán és egy ott dolgozó (?) lány, -akiről Dóri egyszer azt mondta, hogy Rikke lánya-… történt egy fura dolog, ami engem eléggé meglepett. Már csak egész kevés volt hátra a munkából. Én a konyhamalacot pucoltam ki és a helyére tettem egy-két edényt, amikor egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Ricsi a lánnyal felesel, szemtelenkedik. A lány, akiknek a nevét sajnos nem tudom, megkérte Ricsit, hogy vigye ki a szemetet s amikor visszajött, valószínűleg arra kérhette, hogy kicsit törülje ki. Mármint a szemetest. Itt sokkalt be Ricsi és mondott a lánynak olyasféléket, hogy ez nem az ő dolga és nem az ő munkája, hanem a lányé… stb. Szegény lány… eléggé megütközött. Megkérdezte Ricsit, hogy mennyi idős, aztán Ricsi egyszer csak nem volt sehol. Gyakorlatilag elküldték. Miközben kitörölte a szemetest, a lány megkérdezte tőlem, hogy hívják a fiút. Megmondtam. Mit tehettem volna mást? Úgyis kiderül, kik voltak aznap a konyhán. Mikor végeztünk, még egyszer megkérdezte Ricsi nevét. Ha holnap nem lesz ebből semmi, akkor később se fogják előhozni. Itt egyszerűen így szokás. A diákokat beosztják konyhai munkára, a lakórészünket mi takarítjuk és a szobánkat is természetesen. Olyan sok dolgot igazán nem várnak el tőlünk. Az órákon sem kell teljesíteni, nincsenek vizsgák, nincs semmiféle számonkérés. Csak jelenlétet várnak el és aktivitást. Ennyi.