11:43
Lenézni lenéztem, úgy tűnt, elég sokan vannak, de nem úgy tűnt, hogy bármi érdekes dolog következne. Nyilván megint valami hülye játék. Ó, még egy indok arra, hogy miért maradok távol. Most gyógyultam meg. Szerdán vettem be utoljára a köptetőt.
Szóval az órarend. Hasonló fotót majd csinálok a tablóról is, mert nem adok ki érte 4800 Ft-ot. Egyébként az sem, akit eddig megkérdeztem erről. Az egész ittlétemre jellemző, hogy mi még ebből sem kapunk ingyen, ha úgy tetszik, ajándékba, emlékbe.
(balról, jobbra)
Thomas, Nemen (?), Alan, Kasper, Kerten (?) és középen Ricsi
19:13
Vacsorára megint szépen meg volt terítve. Dávid és Erik (a diák) evés közben (mialatt mi táplálkoztunk) hármasával olvasták fel nem mindig különböző emberek neveit, akiket (nem tudom kik… ők?) olyan kategóriában jelöltek, mint “party arc“, “miss actor“… Engem is jelöltek… “poén gyilkos” minősítésben. Hát nem drágák?
Fel kellett volna állnom mikor mondták a nevemet, de ez egyrészt nem tudatosult bennem, másrészről, akkor sem álltam volna fel, ha hamarabb észbe kapok. De az evéssel voltam elfoglalva lévén, hogy éhes voltam és semmi kedvem sem volt az efféle mulatsághoz. Majdnem a lehető legtávolabb ültem a pódiumtól. Kerestek. Mikor a többiek felém mutogattak, feltartottam a karomat. Egy női hangot hallottam valahonnan a hátam mögül, egy sorral hátrébb. “Stand up!”… lehetett akár a Luca is. S nem azért, mert most ki vagyok rá hegyezve!
A vacsora kezdetén fel kellett emelni a tányérunkat, alatta mindenki talált egy cetlit, különböző feladatokkal. Az enyémen az volt, hogy mondjak három, vagy négy rossz dolgot a mellettem ülőre. A balomon a levegő volt, még szék sem, a jobbomon Ricsi, aki úgy vette, hogy eleget tettem a cetlin álló felszólításnak. Neki háromszor meg kellett érintenie három embert. A dán Krisztinának (Edward barátnője) pedig a szalvétákat kellett lopkodni.
Amíg én ott voltam, -merthogy még tart a banzáj-. négyszer, de talán ötször, sőt hatszor is elénekelték, hogy “wish you a merry christmas….” pedig már elsőre sem volt vicces. Bár az is lehet, hogy csak a majdnem címem miatt nem tudtam értékelni. A kategóriát ugyanis nem én nyertem. Hanem egy nagyon magának való, kicsit szerencsétlen dán fiú, Martin. Az a fajta, aki utoljára marad, amikor két csapatkapitány társakat választ tornaórán a labdajátékhoz. Az általános iskolában. Alsó tagozatban.
Az Einstein hangfalaival állítólag valami gond van, legalábbis nem tudják rákötni a számítógépre. Nem szól. Attól félek, 21:00-ig bőven megoldják.
Thomast elvileg Svend mártotta be Jacobnál. Ezt Alan mondta Ricsinek, és tulajdonképpen nekem is, mert én is jelen voltam. Svend Thomas bizalmába férkőzött, és elmondta neki, hogy füvezett. De senki sem gondolja, hogy itt. Ha pedig arról lenne szó, hogy valaki életében, valamikor elszívott egy marihuánás cigit, akkor egy tucat ember nem sok, annyi sem maradna itt holnapra. Thomast ugyanis egyszerűen csak kitették, senkitől nem köszönhetett el. Csak a morgensamlingon jelentette be Jacob, hogy Thomas már nincs itt…
Ricsit is megkérdeztem erről az újrakezdésről. Azt mondta, ehhez tudnia kéne, hogy mi történt volna otthon ebben a négy hónapban.
Lássuk csak! Velem tulajdonképpen semmi. Jártam volna edzeni, nagyon sokszor lógtam volna a színházban, (bár ez már nem olyan biztos,) olvasgattam, tanulgattam volna. A jelnyelv nem is folytatódott… Így, megismertem… “megismertem” Dániát és voltam Franciaország déli részén. Láttam szép helyeket és sok mindent tapasztaltam. Jót és még több rosszat, ami pedig azért jó, mert tanultam belőle. S hogy mi válik a hasznomra mindebből, az még a jövő zenéje.
21:52
Azt elfeledtem megemlíteni, hogy Alan beszkenneli a tablófotót és elküldi Ricsinek, Ricsi pedig nekem. Akkor majd én megmutatom nektek ;)!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: