Kalandpróba Dániában

Nyolc!

8:50

Reggeli látkép I.

Reggeli látkép II.

A szoba és egyben annak teljes bemutatása. Lucát mi várja, amikor hétfő este visszajön. (Aztán majd jön a “kontra” is.)

És, amire én jöttem “haza”. Úgyhogy sem előtte, sem utána nem szóltak róla. Csak Dávid mondott annyit, hogy ahogy én elmentem, beköltözött. Tudták mikor jövök vissza, még annyira sem vették a fáradtságot, hogy rendet rakjanak és Dávid elmenjen innen. Ki sem tudtam pakolni. Az már teljesen elhanyagolható, hogy senkinek eszébe sem jutott, hogy a vacsorából eltegyenek nekem valamit. A minimális figyelmesség igazán jól esett volna. Pláne egy ilyen hosszú út után.
Ízelítőül…:

S, ha már összehasonlítás:

10:35

Ez lesz az ebédem:

Szép, mi :)?
Orsi azt mondta, azért aludt a folyosón a földön, mert Barbiék szobájában (Barbis és Sári szobája, de Sári most Koppenhágában van Tinával.), rossz a fengsuji… Gondolom a koszos folyosón tökéletes, és Barbi még az ajtót is kinyitotta Orsinak, hogy mégis csak érezze, hogy a szobában van.
13:14

Edzettem, 73 perc alatt -1301 kalóriát tudtam le. Ebédelek és az Aludj csak, én álmodom filmet nézem, amit nagyon szeretek. És így, hogy beköszöntött a december még direkt jó is. Aztán jelnyelvezek, az tegnap elmaradt. De úgy sem töltöttem haszontalanul a szombatot. Olyan jó egyedül!!!! És ezt nem csak arra értem, hogy Luca nincs itt.
19:28

Ilyen volt az égbolt Jacob háza felett késő délután:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!