Még 25 nap

13:38

Tegnap este Luca megint a pofámba égette a villanyt, kétszer ki is ment közben… zajongott. Volt már lassan 23:00 is… ma reggel már én sem vaksin készültem el a sötétben és többé nem is teszem. A továbbiakban abszolút nem érdekel…. csak annyira vagyok toleráns, amennyire mások velem. Itt legalábbis egészen biztosan.

Most, mielőtt lejöttem először szóltunk egymáshoz a nap folyamán. Azt mondta, szerinte ő kitakarít délután. Mit lehet erre mondani? Tegye, ami jól esik. Tekintve, hogy nem azt kérdezte; takarítunk-e. Nyilván felmegyek én is, ha egyáltalán szól, de nem fogom azt lesni, hogy merre van és mikor kezd neki. Na pont lejött.. emlegetett… Szóval a kiteregetett ruháimat már elraktam, csak a mai edzős cuccok száradnak. Reggeli után lementem és holnap ugyanígy teszek. Szombaton és vasárnap lesz nehéz meglógni akár egy lélegzetvételnyi időre is, de arra például igazán nem kötelezhetnek, hogy kávézzak és sütit zabáljak. S mivel ezt nem teszem, a fenekem sem fogok ülni csak úgy és vakargatni, amit úgysem tudok.
A lábbelijeimet beletettem a szennyes tartómba, azt meg az ágy alá. Ha Lucácska nekiáll egyedül seperni, meg felmosni, csak ki kell tennie a folyosóra…

Ma volt egy kerámiám és lesz még egy gitárom. Steffen szerint majd fellépünk. Szerintem meg én lépek… le. Gitár sem volt már hetek óta.

Luca elmegy valahová… az imént lépkedett el mellettem méltóságteljes lendülettel a libakaki színű dzsekijében, az oldalán egy abszolút hozzá nem (a dzseikhez) illő táskával.

Egyre inkább úgy érzem, hogy megfulladok. Nincs levegő. Fogy. Ami van, az pedig bűzös. Szűköl a tér is, a falak elindultak felém és lassan összenyomnak. Négy oldalról. 

Egyetlen porcikám sem kívánja ezt a háromnapos felfordulást. És ebben a szokásosnál is nagyobb őrületben még az édesanyámat sem láthatom.
Ma jó alaposan ki kell skype-olni magam!!! 🙂 … 🙁

Most, hogy jönnek az anyukák és az apukák, le kéne vinni azokat a műveket, amiket eddig remekeltünk rajzon, festésen és kerámián. Amit felvittem már felvittem a szobámba, azt már le nem viszem. Az összes rajzom fent van, festésből csak a legutóbbi popart-os önarcképem pihen lent az állványon. Kerámiából még minden lent van, mert most volt (lesz, vagy van) a második égetés.

Nagyon macerás. Ha elkészítetted amit akartál, legyen mondjuk tálka… Szóval, ha elkészítetted a tálkát, két dolgot tehetsz. Megvárod, amíg teljesen megszárad és akkor kiégeted. Mikor kiégett, bele kell mártani glazúros festékbe és, ha az is megszárad, megint ki kell égetni. Vagy még nedvesen (nem megszáradva) befested (ezt nem mártogatva, hanem rendesen ecsettel és egy másfajta festékkel). Ha megszárad, kiégeted és utána glazúrba mártogatod. Ha az is megszáradt, megint ki kell égetni. Ezek a fő lépések, közben meg finomítgatni kell a tálkát.
Nem csinálok túl sok dolgot és főleg az első fajta eljárással dolgozom. Igaz, hogy akkor nem lehet ábrákat festeni a tálkára, de minél több időt, energiát fektetek bele, annál jobban sajnálom majd, ha eltörik miközben próbálom hazaszállítani. Annyi mindent meg nem is tudok csinálni, hogy mindenkinek jusson. De azt már eldöntöttem, hogy otthon néha megint ellátogatok tűz zománcozni és bizonyára van lehetőség valahol a kerámiázásra is.

Ó! A füldugóm előkerült a fiókomból, ahová biztosan nem tettem és eddig nem is láttam ott. Pedig minden nap minimum négyszer húzom ki.

Ma reggel jófej is voltam, vittem Barbinak reggelit. Még a múlt este ajánlottam fel neki, mert hallottam, mit mond Áronnak a skype-on. Akkor én már felfelé mentem. Akik addig még visszamaradtak a kávés estből és itt vonyítottak, azok végszóra hagyták abba eme roppant idegesítő és rendkívül bosszantó tevékenységet… amikor édesanyámmal elköszöntünk egymástól és befejeztük a beszélgetést.
Csak azért nem sajnálom annyira, hogy most 1-2 napig nem tudunk beszélni, mert úgysem lesz egyetlen nyugodt zug sem. Tegnap este sem hallottam (nagyon sokáig) semmit abból, amit mondott. Pedig maximális hangerőre tekertem a gépemen mindent, amit csak lehetett.

Barbi azt mesélte, hogy a srácok tegnap végül nagyon kemény órát tartottak. Nem baj, én megettem a magamét.

Na ma már csak a 19:00 órát várom… Hétfőn már megint valamivel jobb lesz. Itt a vélt problémák is felerősödnek a valósakról meg… Itt vagyok már mióta… elzárva, bezárva, megkötve… rám telepedig egyfajta tehetetlenség. Tudom, hogy sokan örülnének, ha csak annyi bajuk lenne, mint nekem itt mindjárt negyedik hónapja… de én talán odaadnám az életem következő 25 napját, ha egy csettintésre otthon lehetnék.