Az első baleset

Tegnap 11:00 előtt még a Csókos asszony próbáját néztem skype-kapcsolattal és salapáltam az ismerősöknek, barátoknak. De aztán menni kellett egy kötelező programra, ami 11:00-14:30 tartott… csoportokra bontottak minket és mindenki máshol teljesített szolgálatot. Így történt, hogy farudakon keltem át ládák között egy logikai játékban, rögtönzött koreográfiára táncikáltam (nem szerettem), tojást dobáltam… egy játékot kihagytam, ahogy ki kellett volna hagynom az utolsót is. Itt 4 embernek bekötötték a szemét, 4 pedig irányította őket, hogy a szintén “vak” fogó el ne kapja a párjukat. Nézni roppant mulatságos volt. Aztán az én szememet is bekötötték. A következmény az lett, hogy izomból egy beépített szekrénynek rohantam és vissza is pattantam róla. A csattanás után (most már emlékszem arra, mik történtek) nagy csend lett. Majd leültettek egy székre, mondták, döntsem hátra a fejem. Aztán lefektettek egy polifónra. Szandi hozott jeget és Dóri is ott térdelt mellettem. Körülöttem többen álldigáltak… gondolom elég vegyes érzelmekkel. Én, ha ilyet látok egyszerre sajnálnám az illetőt nagyon és gondolnám azt, hogy vigyázhatott volna sokkal jobban saját magára. Rikke jött megnézni, látta, hogy azért nagyon-nagy baj nincs, mert eszméletemnél vagyok, lehet velem beszélgetni. Balázs azt mondta; látja, már jobb kedvem van. Hozzanak nekem egy sört? 🙂
Szandi később azt mondta, csuda, hogy nem estem azonnal össze, amekkorát csattantam. Dóri és ő felkísérek a szobámba, ahol 18 órát feküdtem. Már nem szédülök, nincs hányingerem sem. Az orromat meg  a tarkómat azért érzem. A tanulság; nem szabad feltétlenül megbízni a “társamban”, ha be van kötve a szemem ki kell tenni magam elé a kezemet. Minimum. Mindegy már, megtörtént. Az orrom meg majd begyógyul. Szerencsére nem tört el!!!!

Luca annyira kedves volt, nagyon sokat segített és Balázs is, akivel a sütit hozta az este. Balázs lenyúlta nekem az egyik ribizlifürtöt a díszítésből :). Luca sokszor figyelmeztetett arra is, hogy igyak, mert az nagyon fontos. Sajnos ‘alapjáraton’ keveset iszom.

Ma már lebotorkáltam reggelizni, előtte le is zuhanyoztam. Úgyhogy megvagyok. Az orrcsontomat azért érzem, nem is annyira a vágás fáj. Még jó, hogy első nekifutásból egy órán keresztól jegeltem a nózim…. és nem kaptam arcüreggyulladást. Szóval jó helyen vagyok itt, ahol már két dán járt mankóval, azaz Morten még azóta is. S ahol (azt hiszem, hogy) Fie már hatalmasat esett egyszer a csúszós talajon. Akkor azt mondtam, az egész nem ér ennyit. Erre én is ezt csinálom. Nesze neked lelkesedés. De én legalább bekötött szememmel voltam “béna”.

A reggelinél, mert mint tegnap, mai is magunknak pakolunk ebédet, Dóri megjegyezte, hogy már nem is mer magának ebédre kaját eltenni, mert Maria rászól. No, ez a tegnap reggelnek szólt, amikor Maria a 21 évével és a tenyérbemászó stílusával az asztaltól, ahol éppen falt, odakiabált nekem a fél iskola előtt, hogy csak akkor tegyek el ebédet, amikor már mindenki evett. No mármost,  a dolog úgy működik, hogy mikor az adott ember megreggelizett, az adott ember elteszi magának az ebédet a nagyon is bőséges választékból. Nem várja meg, amíg 80 ember megreggelizik… s lám, Dóri is, hogy megjegyezte az esetet. Még jó, hogy nem járok spanyolra, amit valami gyakorlatként Maria tart, mert nekem is már rég tele lenne vele a hócipőm.
Apropó Maria életében még csak egyszer látott havat. Venezuelai. A következő periódusban van valami óra, amit ő tart. Már tudom, melyik az a két óra, amit leadok. Ez a hadsten-i ismeretek elvileg nem is kötelező.

Ez már szép! 🙂 … és gyógyul!!! Szuggerálom, laborozom…. (van, aki érti 🙂 ) Tényleg sokkal szebb, mint tegnap este volt.

Az Einsteinben a buli 22:00-03:00 tartott, akkor már kevesebbet tudtam aludni. Egyébként nagyon klassz zenéket válogattak össze. A színházi premierbulikat idézték. Kicsit sajnáltam, hogy nem vagyok lent én is a jelmezemben. A jelmezversenyt Dávid nyerte a -Luca elmondás szerint- középkori szatír kosztümével. A nyertes békésen aludt a teakonyhában, mikor én reggel kidugtam a fejemet a szobánkból.

Van vagy négy új meseötletem, most majd azokat dolgozom ki unalmas óráimban. 🙂 Még jó, hogy azt mondták, csak feküdjek a lehetőleg elsötétített szobában. Ne olvassak, ne hallgassak zenét és egyáltalán… ne gondolkodjak.

Luca feltette az indiai kendőjét az ablak elé, hogy nagyobb homály legyen.

19:19

Kicsit elmentem sétálni. A szupermarketen túl van szép templom, aminek eddig csak a tornyát vettem szemügyre. Közelebb menve láttam, hogy a templomot egy csudaszép kert övezi. A kert pedig nem kert, hanem temető… Láttam gyerekek sírját is. Szomorú. Egy kislány sírkövéből nyuszifejek mosolyognak ki. Ez pedig kicsit morbid. És súrol egyfajta ízléshatárt. A sírkő mellett egy játékbaba. Nagyon szomorú!!! Egy kisfiú sírja mellett játékok. Színes kislabda, autó… Itt nem lopnak  a temetőből.  Otthon még a vágott virágot is elviszik.

Megint kicsit rosszabbul érzem magam. Nagyon remélem, hogy nem kaptam arcüreggyulladást a sok jegeléstől. Először majd egy órát volt rajtam egyhuzamban, aztán vagy ötször negyedórákat.